Karda László
Elcsábitva és elhagyatva
regény (részletek)
…………………. Kísért a múlt.
Az anyja rosszallóan néz rá.
Nyálasan nyafog.
– István nem ilyen, nem olyan, neki nem szabad, ő jófiú, szófogadó. – és torzul az arca.
Az arc távolodik, a hang erősödik, visszhangzik.
Vakító fény, a szeme könnyezik.
Sötétedik.
Csend, a gyerekek jókedvűen hancúroznak.
Az anyja tűnik fel. A jókedv elszáll. Fagyos hangulat. A játék félbeszakad. Körbenéz, a gyerekek nincsenek már. A grund üres. Homok és szélvihar.
Fázni kezd. A nyári éjszaka hideg.
* * *
Távoli kutyaugatásra ébred. Lassan kitisztul a feje.
– Még nem világosodott ki. Nem sokat aludhattam. Még várnom kell.
Az álom-alvást rövidnek érezte. Győztes is, mert nem kínozta meg a látomás.
A nyomasztó emlékek ellen erős akarattal küzdött. Anyja újra és újra megjelenik. Az álmok egyre rövidebbek, az emlékek halványulnak, átalakulnak.
A lelkében a fájdalom részvétté alakult és kívülről nézi, nem résztvevő. Már túl van a félős-gyáva gyereken, akire anyja rányitotta a budi ajtó, leszidta, ha állva pisilt. Megvárta, amíg ráül a WC-re és az ajtó résén hallgatta a csorgást. A zavar miatt ez nehezen sikerült, az idő végtelennek tűnt. Szégyenlősen húzta fel a nadrágját. A leselkedő anya által kiváltott idegesség az utolsó cseppeket a gatyába vitte. Anyja következő megalázó mozdulata, mert nem volt vége, amikor gúnyos megjegyzés kíséretében; a nadrágba is ment; benyúlt, hogy ellenőrizze. Ilyenkor a fütyijét is megcsípte, ha a fájdalomtól felszisszent, tisztes erősségű tasli kísérte.
Ő állt megalázottan
Most erős férfi.
Ezeket akarta legyőzni, elfelejteni. Ha lehet?!
Felemelkedik Katalin asszony élettelen teste mellől. Félre billent fejét puhán megfogja és megsimogatja. Nyakán a fojtás nyomai erősebb színűek lettek. Hosszú fehér nyak bal oldalán három kékes-zöld ujjlenyomatot számol. Nagy erőről és indulatról tanúskodik.
Finoman nyúlt az asszony alá, csecsemőként kezeli. Korábban nem bánt így vele. Óvatosan lépdel a sötétben a műhely felé. Őt nem a földre dobja. A kemény dikóra fekteti.
– Világosodásig várok. Alszom néhány órát. Nehéz nap következik. Megkezdem és befejezem. Két napot nem maradhatok el a Professzor úréktól.
Álom nélküli alvásból ébred. Tiszta a feje, azonnal készül. Teljesen kivilágosodott. A műhelyben nem kell világítás. Nem szereti, ha bármit is tudnak róla.
– Miért dolgozik éjjel – gondolkodnának az emberek.- Nagyon kíváncsi népség.
A műhely épülete a ház hátsó részéhez építve, téglalap alakú. Két részre osztva. Egy nagyobb rész, mely a bádogos munkák anyagait, szerszámait tárolja. Pedáns rend.
A fogók a vágó eszközök, gépek a szakmai logika szerint elhelyezve. A Mester ismert a precizitásáról. Itt idegen ember is hamar eligazodna. Ezt a rendet félti, védi.
A kis helyiség ajtaja, műhelyen belül is zárva. Mint egy laboratórium. Sárga,- és vörösréz csőhálózat ragyog, ilyen anyagokból tartályok, üstök. Nagy üvegedények. A kisablakon beáradó fényben is minden ragyog. Az ablakpárkányon tiszta puha rongy és SIDOL-os üveg. Kéznél kell legyen, ha valami piszkolódik. Fényesen kell ragyogjon minden.
Gyomorémelyítő szag. Fanyar és alkohol szag keveredésének hatása. A mákony a saját főzésű gyümölcs pálinka, és az erjedő cefre.
A Mestert megnyugtatja. Megszokta. Kipróbálta főzeteit. A színes folyadékokat borosüvegekbe tölti. Címkékkel látja el. Nem nevekkel, hanem arab és római számokkal. Ismeri hatásukat, pontosan kikísérletezte használhatóságuk célját.
A bádoghordók délutánra elkészülnek. A mester hajszolt tempóban mér, szab, darabol, forraszt. Míves munka. Két hordó teljesen elkészül, további kilenc darabjai összeállításra kész. Pihenésre vágyik. Fel kell készülni Katalin asszony és Mihály testének elhelyezésére.
Éhes, szomjas. A kamrából ételeket, italokat hord elő. Megterít. Ünnepélyes próbál lenni. Ügyetlenkedik, az asszony hiány először vetődik fel.
Negyedik-ötödik pohárka pálinka után kezd falatozni. Minden falatot megfontoltan harap. Időhúzás. A kirakott ételeket végig kóstolja. Fegyelmezetten eszik, nem hajtja a gyomrát rágó éhség. A maradék ételek elrakása még hosszabban megy. Kezét megmossa, vizesen megsimogatja a bajuszát, megtörli száját. Újabb időhúzás.
És a szokásos cigaretta a ház előtti lócán.
Mihály teste nagyon merev, hogy le tudja fedni a hordót, nagy erővel kell belenyomni. Roppanást hall.
– Talán a gerinc volt? – rápróbálja a bádogfedőt. Pontosan van kiszabva. Precíz munka. Katalin asszony teste hozzá képest pici.
Törékeny, hangtalanul süllyed a hordóba.
A Mester a pincéből demizsonokat hord fel. A saját főzésű gyümölcs pálinkákkal.
– Mámor és hallhatatlanság. – úgy hiszi. Testüket konzerválja, olyannak maradnak, mint most, ahogy búcsúzóul látja őket. Apja szerint a szesz tartósít. Bizonyára jól tudhatta, olyan nagy mennyiséget ivott meg életében.
A nedű ellepi a testüket, különleges látvány a pálinkával feltöltött hordókban a testek. Az olajsárga folyadék a délutáni fényben életet ad a sápadt tetemeknek. A Mester nyilallást érez a fejében.
– Le kell forrasztanom, mielőtt megbolondulok.
A hordók felmelegedésére vigyáz. Az alkohol meg ne gyulladjon, szüneteket kell tartani.
A nyári melegben lassan hűl ki a fém, bár vizes ruhákkal próbálja hűteni. A munka újrakezdése így is sok időt igényel.
Esteledik, sietni kell. Türelmetlen, idegesen gurítja ki a hordókat a mogyoróbokrokhoz. A folyadék, a pálinka kotyog, ütemet diktálnak a Mester fejében.
Gyorsan fut az idő, besötétedik. A Mester nagyon fáradt. Hirtelen álmosodik el. Nincs kedve a mosdáshoz. Ledobálja magáról ruháit. Beszédül az ágyba, már gondolatai sincsenek. Üresnek érzi a fejét, a visszatérő lüktetések a nap történéseit elűzik. Álomba merül. Most nem kínozzák nyomasztó álmok.
A befejezett munka. A megérdemelt pihenés.
Ez kötelességem volt.
* * *
Reggel már kis kocsira pakolt anyagokkal vár inasára. Józsi meglepetten tapasztalja a Mester jókedvét, derűjét. Frissen borotvált, ami a munkanapokon nem szokása. A kora reggeli, nyári napban érzi az arcszesz illatát. Nagyon fiatalos. Tudja, hogy most fogja ünnepelni a harmincötödik születésnapját.
………………. A lihegésük lassan csillapodik. Izzadt testük fénylett, piros foltok, köröm nyomok. Mozdulatlanul fekszenek. Túl vannak, elvégeztetett, várták.
Férfi durvasággal Borcsa gyerek-lányként találkozott. Apja, ha részeg volt, verte. Állandóan ivott.
Egy nyári délelőtt a pajtában dolgozott, amikor apja betámolygott.
A szokásosnál korábban volt részeg. – nézett Borcsa apjára, a munkát abba se hagyta. Erős szorítást érzett vállán, a villát apja kivette kezéből, eldobta és nagy pofont kapott. A szokásos ok nélküli verésre gondolt, de ez több lett.
A szénába borította, felhúzta ruháját és fel se ocsúdott, amikor apja leszállt róla. Szétfeszített lába úgy maradt.
Mosd meg magad a vályúnál – hörögte és egy rongyos ruhával megtörölte magát, majd Borcsához dobta a rongyot.
Nem tudta mennyi idegig feküdt a szénában. Testi fájdalmat nem érzett. Hangtalanul sírt. Néha nyüszítő hang tört fel belőle. Tudta, nincs többé régi élet. A rossz élet rosszabbra fordult.
Kitől kérjek segítséget? – és mosta magát. Napokig ez járt a fejében és hangtalanul sírt, sírt. Csak akkor, ha a könnyeit nem láthatta senki. Az élet eddigi menete szerint nem lehet igaza egy tizennégyéves lánynak. Csak ő lehet a vétkes.
A Mester horkolása szakította meg emlékezését. Felült, nézte erős, arányos testét. Nagy mellei csodálatosan uralták testét, bőrét bársonyosnak találta. Combjai erősek, hosszúak.
Ezzel a testtel kellett mindig fizetnem. – fanyar gondolat.
Apja halála, akkor Borcsa tizenhatéves volt, Isten büntetése volt. Legalább ő így gondolta. Egy elszabadult bikát akart megfékezni, bátorrá az ital tette. Beleit kiontotta a megvadult jószág. Napokig szenvedett, Borcsa a hosszúra nyúlt kínhalált is a büntetés részének hitte.
A temetésen nem sírt és tudta a csűrben történtek örökre titokban maradnak.
Apját azzal is büntette, hogy tollfosztókon, bálok után engedett a fiúknak. A falu hamar szájára vette. Apja meg akarta verni, de Borcsa villát ragadott és megesküdött, ha hozzányúl még egyszer, kiontja beleit. Ezt később a bika megtette helyette.
A falu rossz nyelve szerint „tüzes pinájú Borcsa” lett. Anyja folyton szapulta, szidta.
– Micsoda szégyen! – sipákolta, minden bevezetés nélkül, ha nem volt miről beszélniük.
– Elszegődök szolgálni. – ötletszerűen vágta anyja fejéhez egy veszekedés közben. Olaj volt a tűzre.
– Nem engedem, fiatal vagy, hogy cselédkönyvet kapj. – ordította önkívületi állapotban. – Nem engedem! – fulladozott.
Az alvó férfira nézett, töltött bort ivott. Végignézett magán.
– A jegyző sem tudott ellenállni. – öntelt mosoly kísérte gondolatát.
A természet valóban kegyes volt hozzá, hogy ilyen testtel ajándékozta meg. A jegyző egy teljes éjszakai fizetséget kapott, melyet mértéktelenül használt ki. Huszthy jegyző tudta, hogy vissza nem térő pillanat.
Villanás a gyönyör, örök az emlékezet.
Éjszaka szökött meg. Átgyalogolt a másik falu vasútállomására és a jegyzőtől kapott pénzen jegyet vett. Két nap és megtalálta helyét. Elszegődött szolgálni.
Újra tölt és iszik. Tetszik meztelensége. Nem erotikus öröm, testében gyönyörködik. A Mester hason fekszik és megállás nélkül horkol. Szemléli az arányos testet, erős váll, szépen kialakult hátizmok.
A testére gondol újra, a galibát okozóra.
– Hogy is történt? Próbálja összerendezni. A nagysága tizennyolcéves fia a farkát húzgálta, amikor benyitott szobájába. Nevetett és ezt az ifjú igennek gondolta. Éjszaka már a cselédszobában rajta lihegett.
Borcsa amikor már sokallta a tocsogást és fáradt volt, kituszkolta a levegőtlen szobából. Néhány alkalom után a fiú nem jön, vagy késik. Nyílt az ajtó.
A kéz, a simogatás, közeledés a női testhez más lett. Nem birtokolni akart azonnal, az ízeket kereste.
A nagyságos úr volt.
Ő nem robogott keresztül rajta többször és folyamatosan, lassan tette.
A penészvirág, sápadt, ráncos, koravén nagysága után a finom bőrű, villogó fogsorú üde, egészséges parasztlány csemege volt. Borcsa is így gondolta, ez erősítette, amikor felszolgálta a reggelit és a gyűröttség duplán volt jelen.
A nagyságos asszony, gyengélkedés miatt dupla altató kapott és a két férfi zavartalanul, felváltva vendégeskedett a cselédszobában.
– Nagy zavarban volt a nagyságos úr, amikor bejelentettem, hogy máshová megyek dolgozni. Nem akarta kiadni a cselédkönyvem. Egy éles megjegyzésre még a fizetségen felül több pénz volt a könyvecskében.
Hátulról megölelte a Mester. Megriadt emlékei időben közeliek, de felejteni akarja, elhessegetni.
– Most ne! – tiltakozott, érezve az ágaskodó férfiasságot combján.
A Mester próbálkozott, de Borcsa durva viselkedése leállította. Lenézett az árván hagyott szégyenére. Nadrágot húzott.
– Hozok bort. – a rozsdás kampón a kötél. Vállára dobja. Elmosolyodik. Cinkotai selyemzsinór, ezt azon az éjszakán álmodta, amikor beforrasztotta a két hordót. A fénylő hordókat, melyek éjszaka a hold fényében is ragyognak. Sokasodnak.
A szellő játszik a mogyoróbokrok ágaival.
Lelkek játszanak egymással és oly vidámak.
A telihold vakító. Hideg éjszaka nyáron. Julcsa babonásan figyel. Hanyatt fekszik, nem tud elaludni, tiszta a feje és friss. Szenvedi az egyedüllétet. Bántja kis szobájában a bevetülő holdsugár fehér fénye. Pillantások nélkül bámul a falra. A fehérre meszelt fal kínozza. A dunyha tetején fekszik, a szúnyogok folytonos támadását sem veszi észre. Fiatal bőre érzékeny, felhólyagosodik. Reggelente ecettel keni be. A Professzor fintorog a savanyú szagtól. Nem látja Julcsa zaklatottságát, szórakozott, sápadt a lány és a vidámság is eltűnt az arcáról, mintha teljesen kicserélték, nem dudorászik munka közben a konyhából csak az edények koccanása hallatszik.
A villa csendes, a bádogos munkákat befejezték, a szakemberek elvonulásával a jókedvű élet is elmúlt, a nyár is kifelé halad, a készülődés az ősz érkezésére vár, az idő múlását határozottan jól jelzi. A visszaindulások, a málhák indítása a város felé, elnéptelenítik a környéket.
A Gesztenyésben a nyár utolsó mulatós szombatján mindenki szeretne részt venni. Hoffmann úr elégedetten szervezi az evés-ivás estéjét.
Julcsa már nem érzi jól magát ezeken az estéken. Büszkesége a mulatós Mester iránt csalódottsággá változott. A férfi nem tekinti valódi partnerének, incselkedik a környékbeli cselédlányokkal, akiknek nagyon tetszik, huncutkodva válaszolgatnak és igent mondanak, szó nélkül a Mesternek, félreérthetetlen gesztusok kísérik hangos nevetésüket.
A Mester már nem hívja magához a régi házba, nem udvarol, nem mond bókokat. Ha elmegy hozzá, szeretkezésre szánja magát, nyers, durva mozdulatokkal teszi, testén felfedezi erős szorítások nyomait, a Mester harapásai vállán, mellén virítanak. Úgy érzi nem szeretkezett, testét meggyötörte a férfi, nem szeretett nő, hanem büntetésre van ítélve.
Közeleg a nyár vége, a kölcsönadott pénzre rövidesen szükség lesz. Feledésbe merült, a Professzor úrtól kifizetett munka után se kapta vissza. A szülei nagyon várják haza, nagy segítséget jelent az ő keresete. Magyarázata nem lesz, ha pénz nélkül megy haza.
Minden éjjel átgondolja és reménykedik, hogy nála a hányinger, a savanyú uborka kívánása, a havibaj elmaradása nem azt jelenti. Falujában a fiatal asszonyok sutyorogva meséltek róla, tanácsokat adva egymásnak, meddig kell várni a férj tudomására hozásával, mikor biztos, a tévedés kizárása és faragható a bölcső.
Julcsa nem érzi a szégyenlős büszkeséget.
Neki ez szégyen marad.
Az asszonyoknak a rejtett büszkeség, a férfi jelenlét az életükben, melyet az oltár előtt szentesítettek, ő mit mond a szüleinek, testvéreinek, rokonoknak és a faluban az emberek megvetését elbírja-e.
– Meg kell mondanom a Mesternek, István úrnak – határozza el minden álmatlan éjszakán. Amikor megsimogatja feszes hasát, szeretet és bánat fogja el. Szereti a jövendő kicsit, bántja, hogy az ő gyereke zabigyerek lesz.
A készülődés híre hozzá is eljut. Hoffmann úr nagy izgalommal szervezi a nyárbúcsúztatót. Külön főzet saját kontójára, egy hordó sört is csapra veret, indulásként egy demizson gyümölcs pálinkát kínál szét.
Jól sikerült üzletileg a nyár, István úr szombat esténként vonzóvá tette a vendéglőt. A nagy mulatozások vonzották a környék dínomdánom embereit.
Ott lesz Hoffmann úr vendéglőjében. És határozott lesz. István urat ő fogja irányítani. Nem engedi, hogy más cselédlányokkal kacérkodjon, csak az övé lehet. Sorsát keményen kell irányítani. Két emberért felelős, önmagáért és a gyerekért.
A Professzor úrék összepakolták pesti lakásukba vivendő csomagjaikat, három napjukat vett igénybe.
Sok időbe kerül, ha a jegyzeteket feldolgozva akarja becsomagolni, a könnyű eligazodás végett a nyári, pihent szellemi munka eredménye, a hosszú téli estéken segíthet a megrekedt gondolatok tovább indításában.
Julcsa két hetet kapott, hogy kitakarítsa a villát, rendet rakjon, a téli időre bezárt épületben minden a helyén legyen. A nagyságos asszony többször megismételte, hogy romlandó nem maradjon, minden ajtó, ablak zárva legyen.
– A szobák közti ajtókat bezárni, kulcsra zárni. – mondta el sokadjára. – A béredet, ami még nincs kifizetve, a kulcsok leadásakor megkapod.
A lány örült a bőséges időnek. Jó háziasszonyként takarított, a rendben tartott villában a munkát pár nap alatt el lehet ott végezni. Lesz ideje István úrral találkozni, megbeszélni a továbbiakat.
Fellélegzett, amikor egyedül maradt. Szabadságot érzett, bár kesernyésre sikeredett. A megoldandó és legyőzendő akadályok könnyűnek és egyszerűnek tűntek.
A konyhaszekrényből egy üveg bort vett elő. Az első poharat egy húzásra itta meg. A pincehideg bor először hűtött, majd pillanatok alatt melegíteni kezdett. Rajzolhatóvá vált a bor lecsorgásának útja a testében. Rend lesz körülötte. Ezt ő határozza meg, akarata szerint történik. Jó kedvét munka közben felhajtott borok növelték.
– Miért sietek? – piheg és lassítani próbál. – Ott leszek időben és győzni fogok. – Zavarban van, a győzelem, milyen az ő győzelme. Dolgozik és erősíti magát.
Nem veszíthetek!………………………….