Tíz év száműzetésben

Karda László
Tíz év száműzetésben
monodráma
(Puczi Béla 1948 – 2009 )

Zene: Bagyinka László

Versek:
Choli Daróczi József
Karda László
Kovács József
Szepesi József

 (Rekviem zene szól, Puczi Béla jön. Fehér ing, fekete nadrág az öltözete. Amikor a zene elhalkul, Puczi Béla posztumusz kitüntetésének indoklása szól.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ember nem minden nap találkozik valódi hősökkel, olyan nagyszerű emberekkel, akik testi épségüket, szabadságukat és biztonságukat kockáztatva állnak ki egy ügyért. Egy igaz ügyért. Önök 1990. márciusában ezt tették Marosvásárhelyen. Önök igazi hősök.Akkor márciusban senki nem kérte, hogy harcoljanak. Mégis segítettek, mert tudták, ha a magyarok szabadságát husángokkal veri szét a felhergelt tömeg, akkor mindannyiunk szabadsága sérül.Akkor, amikor kimondták: ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok! Kimondták döntésüket. Ezzel a mondattal azonban nem csak a térre érkeztek meg, hanem a magyar nemzethez is. Önök Marosvásárhelyen végérvényesen. Visszavonhatatlanul a magyar nemzet részévé váltak.Sorsunkban, jogainkban és kötelezettségeinkben egyenrangúak vagyunk. Nem csak három napra, ahogyan Puczi Béla írta, hanem az idők végezetéig.Köszönjük, hogy a bajban segítségünkre siettek. Magyarország nem felejti el, amit cigány testvérei tettek érte. Köszönöm, hogy meghallgattak.                                                                                                              Bajnai Gordon miniszterelnök.

…Az elmúlás megbocsátást is jelent? Vagy a halottakkal kevesebb a gond, mint az élőkkel? Mi már nem tudunk cáfolni, félremagyarázhatóak vagyunk és kitüntethetőek.A lelkiismeret?!
Azt folyamatosan kell feloldozni a hatalmaknak, megmutatni, hogy ők nem olyanok, mint azok az előzőek……

…Én, néhai Puczi Béla, születtem 1948-. ban Sáromberkén, Marosvásárhely közelében. Cigánycsaládban. A halál Budapesten ért 2009-ben, mint hajléktalan.
Emlékeimből néhányat, olyanokat, melyek azokhoz az eseményekhez vittek, hogy én akár a hétköznapok hősének is nevezhető lehetnék. Mondom események. Ez úgy hangzik, mintha a véletlen sodorta volna össze az embereket, mintha a tömeg csak úgy odasétált volna. Ez kényszer volt, a változtatás kényszere.
Ezek később történtek.

…Édesapámról, aki kőműves volt, kevés emlék maradt. Kisgyerek voltam, amikor elváltak a szüleim. Őseim évszázadok óta éltek Sáromberkén. Sáromberke régi község, az oklevelek már a XIV. században is említik. Földművelésből éltek, csak a kommunizmus vitte őket a gyárakba, üzemekbe. De az ottani munka után a vágy, a föld iránti hűség kivitte őket a mezőkre. Egyszerű körülmények közt éltünk, de boldogok voltunk.
…Édesanyám, miután egyedül maradtunk, erőn felül teljesített, hogy nevelésünk, tanulásunk elfogadható legyen. Legfőbb örömét a tanulásom adta neki. Szakmunkás lettem. Cigányok közül az első. Édesanyám az öltözködésemre is figyelt, öltönybe járatott. „Nem lesz belőled pap” – mondták az irigyeim. Akkor is szakember lettem, bármennyire is szólta rosszindulat és a gonoszság. Még nem tudtam megfogalmazni, hogy ez volt az első lépés, hogy társak legyünk, magyarok, magyar cigányok, románok és román cigányok.

Egyenlő társak!
…Magyar iskolába jártam. A faluban csak az volt. De románt is kellett tanulnunk, volt kötelező óraszám. A román cigányok, akik gyakran beszéltek magyarul, úgy próbáltak különbséget tenni közöttünk, hogy BOZGOR-nak neveztek.
Tudjátok mit jelent?
H A Z Á T  L A N! 
Van, aki patkánynak is fordítja.
…Az emberi elme, ha a másik megalázására, a szellemi és fizikai megsemmisítésére készül, leleményes, ötletekben gazadag és kifogyhatatlan.BOZGOR- mondták még azok is, akiknek épphogy fellobbant a tűz a sparheltjükben a faluba költözésük után. De ők már sértettek, később gyilkosnak neveztek. Gyilkos, – sziszegték, amikor elsomfordáltak mellettem. Ők elhazudták az évszázadokat, vagy csak elfelejtették, hogy honnan is jöttek. Mi szeretettel fogadtuk őket.…Őseink ott születtek, tették meg az első bizonytalan lépéseket, mondták ki az alig érthető mondataikat, ott tanultak meg keresztet vetni, első imájukat elkántálni, az első ábécéjüket felsorolni és azt is, hogy milyen magyarnak lenni meg cigánynak, és ott tűrték el a megaláztatásokat, és ha kellett, beverték az orrát annak, aki a cigány mellé a „büdös, tetves „jelzőket mondta.

…Az iskolába nem ült mellénk román vagy magyar. A hetes akkor is felírta a táblára a nevünket a rosszak közé, ha ott se voltunk.A viccelődés a fekete hajról, a barna bőrről felüdülés volt. El lehetett ütni nevetéssel, igaz mindig volt utána szomorúság és keserű szájíz.

(zene)
   Dolgozhatsz sokat, nehezet:„ Cigány vagy!”
Hiába vagy szép és okos:„Cigány vagy!”
Te lehetsz a legerősebb:„ Cigány vagy!”
Hiába vagy nagyon gazdag:„ Te akkor is Cigány vagy!”

…Nagyapámtól is örökké ezt hallottam, hogy tanuljak. Más unokáit nem figyelte, nekik hagyta, hogy lógjanak.  Sokat hallottam tőle a magyar történelemről. Nekem mesélt. Gyerekként is megértettem, hogy ha a kedvelt játékomat abbahagyom, és könyvet veszek a kezembe az mássá változtat. Nekem ez a feladatom.
Most már ilyen távolságból mondhatom, – küldetés volt.
Bár élt az előítélet, manapság is gyakori, a rosszindulatú megjegyzések mellett kaptam elismerést is. Voltak, akik dicsértek.

…A katonaság után, hogy jobb legyen a fizetésem, Marosszentgyörgyre költöztem. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel, szegény volt, de nekem s legszebb cigánylány.
Négy gyerekünk született.
…A család szenvedte a tetteimet. Ők nélkülöztek, nem vallották be, de éheztek is. Erősek voltak, de én…fájdalmat éreztem örökké, ha rájuk gondoltam. A hiányuk és, hogy én nem tudtam őket segíteni, nagyon fájt.Én segíteni nekik? Ők voltak az erősek, elviselték a megaláztatásokat. Azt a kevés tárgyat, amit az általános szegénységben vásároltunk, lassan el kellett adniuk, az élet fenntartásához szükség volt a kevéske pénzre.Hányszor okoztam csalódást és hányszor éreztem szégyent. Nem tudtam őket egy szabadnak mondott életbe vinni. Láttam a szemükben a csalódást, hogyan szomorodtak el, hogy ott kellett maradni, ahol apjukat gyilkosnak nevezték, ahol a boltokban nem szolgálták ki őket, ha igen, milyen mondatok kísérték. Apád nem mer visszajönni? Fél mi? – kérdezték és abban benne volt az ítélet is. A csalódásokat éreztem és értettem, de azt nem, hogy miért nem panaszkodnak, sírnak, követelőznek? Fegyelmezettek voltak.Mostanában arra gondolok, hogy értették miért is teszem, azt amit. A fejükben benne volt az egyetértés, legyőzték a rosszat, hitték, hogy áldozatot kell hozniuk. Tették rosszallás nélkül.

…A román forradalom Bukarestben ért, 1989. december 26.-án. Nyáron Maros megyében dolgoztam, télen Bukarest következett.A városban sokkal korábban lehetett érezni, hogy feszültség van, nyugtalanok az emberek, ha az üzletekben volt áru, arra is gúnyos megjegyzéseket tettek. – Etesse a családját!Ceausescu hiába hívta össze a tömeget és ígért, – már elkésett vele. 2000 lejről beszélt, de nem engedték, hogy végig mondja. – Add anyádnak! – kiabálták.Miért pont akkor?Sokan magyarázzák. Én a legegyszerűbbet mondom. Az emberek nem akartak egy újabb szegény és nyomorgó Karácsonyt.

Mert azt mondom, nyugalmat senki ne keressen, míg a fájdalom és a nyomor a többség.Elég volt!!Sápadt arccal hallgattuk a puskaropogást, kérdezgettük azt, aki hajlandó volt valamit kinyögni. Okosabbak nem lettünk csak a zavar nőtt. Azt már értettük és tudtuk is, elmúlt a régi és az újban próbáltunk hinni és hittük, hogy az csak jobb lehet. Ez december 22-én volt. Olyanokat gondoltunk, hogy nem lesz szeku, akik figyelik, hogy hallgatjuk a Szabad Európa Rádiót, meg a sok besúgótól gyűjtik az adatokat, hogy bármikor elvihetőek lehetünk. Még dolgoztak, mert miért is ne? Késett a demokrácia!

Az országban óhajtott, várva várt vágyak nem teljesültek. Az elégedetlenségről el kellett terelni a figyelmet. A régi módszer következett. 

…A szegénység maradt, a nyomor még fájdalmasabb lett. Ott a szabadság, de minden a régi.Sőt!!! Romlást éreztünk. Keserűséget és csalódást, melyet most nem tudtunk senkin számon kérni. A hatalom tudta, az érzelmekre kell hatni. Az nem segít, hogy magyarázzák az éhes embereknek, hogy rossz ízű a sült hús, Az okozókat kellett megmutatni. Rég bevált módszert vettek elő. Felerősítették a gyűlöletet. A gyűlöletnél erősebb érzést találni és szétszórni nem lehetséges. A nemzeti érzéseket, sérelmeket meg előhozni egyszerű és hatásos. A siker nem maradt el. Aki nem gondolja át a vádakat, aki vallásos hittel fogadja el e legképtelenebb hazug tételeket, még ki is egészíti, felerősíti, hogy ne álljon meg a borzalmak elején. 

(zene)
Mindent más színüre festettek
Új jelszavakat hirdettek
Hazudtak ők, s mire észrevettük, 
nagyon, nagyon késő lett
refr.
Azt hittük hogy jobb lesz
Azt hittük , hogy szebb lesz
Most már tudjuk rossz lett

Új Isteneket imádtak
Hamis dalokat kántáltak
Csalók ők , hazug a nyelv
Álnok a lehelet
refr….

Újra meghaltak az álmok
Népünket elérte az átok
Ők a bűnösök, néztek felénk
így tehettek vétkessé

…Közeledett a magyarság nagy nemzeti ünnepe. Kiváló lehetőséget adva a megtorlásnak, a magyarok megbüntetésének. Ezt akkor, amikor a nemzeti érzéseket felfrissítve, a múlt dicsőségéről, hőseiről emlékezni kell, megerősödve hitben. De ünnep nem lesz!Nem lehetett!…A forradalom pátosza még élt bennünk, a szabadság utáni vágy csak erősödött, de a hétköznapok józanságra figyelmeztettek. 1990. január – vita a magyar nyelvű oktatásról és a válasz nem késik. Horthyval riogatnak, táviratokat küldenek szét, majd tüntetések. Kinyomozhatatlan provokációk, ellenprovokációk,szobordöntés, feliratok.A célt elérték! Mindenki gyűlölködik, már a figyelem nem a napi problémákra vetül. Elterelődött, mint oly sokszor. Ehhez jó szervezettség kellett, régi, profi munka. Azok tették, akik a kondukátor idejében gyakorolhattak. A becsapott nép újra hitt. Hitte, amit mondtak, súgtak nekik.Miért is nem kételkedtek? …A magyar nemzetiségű oktatók és diákok is sztrájkoltak. A kolozsvári Bolyai Egyetem újraélesztéséért, amit még Ceausescu öletett meg veréssel, börtönnel és kínzással. Aki akkor nem írt alá, vese nélkül maradt, szétvert májjal hagyta el a rendőrséget, megtörten és megalázottan. 

A Bolyai Egyetem meghalt! A halottat fel kell támasztani!
…Március 15-én nem volt balhé. Meg is lepte a magyarokat. Békekötésnek fogták fel, a józan ész győzelmének, szimbolikus kézfogásnak.Tragikus tévedés volt!
…Másnap beindul a spontán szervezett gépezet. Egy magyar nyelvű felirattal kezdődik. Egy magyar tömegbe hajt, kocsival. Megmozdul a román diákság. Balhé vagy a való hit vitte ki őket az utcára. A célt pontosan meghatározták. Magyar felirat, magyar gondolkodás, magyar nyelv, magyar iskola. Ez március 17-én volt, – mint egy a színházban – ez a felvezetés volt. Itt nem voltak rendőrök 15-én csak beléjük lehetett botlani. Ekkor már sehol senki nem dolgozott. Készülődésről lehetett hallani. Hodákon nagy a készülődés, mondták, 19-én meg is vertek néhány magyart és indultak tovább Vásárhelyre. 

A Tér már napokkal előtte jelezte, hogy készül valami. Csoportokba gyülekeztek az emberek. Halkan, suttogva beszélgettek, mintha titkokat adnának tovább. Nem lehetett tudni, ki a román, és ki a magyar. A kis csoportok változtak, elfogytak majd újra felszaporodtak, de még csendesek voltak.

15.-n még csendes, de fenyegető jelek mutatták, hogy valami szerveződik.A békésnek tűnő emberek kezdenek idegesen járkálni, a gesztusok már jelzik, hogy az előző napok csendje vihar előtti csend volt. A háttérben szerveződnek a falvakból induló tüntetők, kapják az italt és a drogot. Akik érkeznek, már nem suttognak. Az őrjöngés finom kifejezés a viselkedésükre. A vásárhelyiek hamar átveszik, mondhatnám jelként kezelik. 
Kik támadták meg az RMDSZ székházát?Soha nem lesznek meg a tettesek. Hallgatólagos beleegyezést kaptak az akkori hatalomtól. A Tér addig csak élte a szokásosnak mondott életét. Most mozdultak az emberek. Kezdődtek a kiabálások a fenyegetések. A tüntetésekkel járó mocsok, szenny, hordalék kezdett megjelenni, mintha barikádot akarnának építeni.Kik támadtak?  Kik védekeztek?A csürhe hamar összeverődik.

Nem tudok indulatok nélkül beszélni.Több mint 150 magyart vertek meg. Súlyos sérülésekkel szállították el őket.Sütő András szeme világát is elvesztette.
Az a tömeg tette, melyet már előtte felhecceltek és egy őrnagy vezényelte a támadást. Hogyan is mondta: Vegyétek őket kezelésbe!Ez a gondolkodás még szokásos..
Tudjátok ti azt, hogy mivel uszították a románokat Vásárhelyen? A legostobább, legotrombább, amit életemben hallottam. A magyarok ölik a román gyerekeket! Elhitték, mert az ital a drog nem engedte, hogy tisztán gondolkodjanak. A feleségek vallották férjeikről. Nem találta ki senki, ők mondták!
…Tizenkilencedike – indulnak Vásárhelyre a tüntetők. Szentgyörgy központjában összegyűlnek az emberek. Eltorlaszolják az utat.

…A magyar pap meghúzatta a harangokat. Később támadások érik. A rendőrség sokáig zaklatja. Az eltorlaszolt utak segítettek, hogy ne szaporodjon a tüntetők száma. Az utakon vigyáztak az emberek, hogy Vásárhely ne legyen elérhető. Egyre több traktor borona került a torlaszokhoz. Egy autó mert a torlaszig elmenni. Nagy tíztonnás bíllencs. Rajta hat-hét ember, kövekkel és ki is tört a balhé. Őket mielőtt a rendőrség elvitte testi fenyítést kaptak.

Délután a RMDSZ székházából távozni akaró magyarokat megtámadták. Ott sérült meg súlyosan Sütő András.Aznap sérült meg a 16 éves kisfiam is. Fejszét vágtak belé.A feszültség akkor csökkent, amikor több faluban is eltorlaszolták a Vásárhelyre vezető utakat. A tüntetők létszáma így nem szaporodott. Aznap a hatalom még csak sajnálkozott és elítélte a rosszaságot. 

…Másnap reggel magyar tüntetés, de jött a válasz – román tüntetés. Már ment a csetepaté. Mi hallgattuk a beszédeket, és figyeltük a tömeget. Hat óra lehetett, amikor minden percben várható volt a két tömeg összecsapása. Nem lehetett volna elhárítani az ütközetet? Nem volt rá esély. Vérfürdő lesz! – mondta valaki a hátam mögött, és mindannyian tudtuk, hogy igaza van.Váratlan történt. A Bolyai utcából sok-sok cigány jött. Egyenesen a két tömeg közé. Kiáltások, kérdések, válaszok. Kik ők? – néztünk egymásra. A meglepetés bizonytalanságot okozott. De erőteljes hang zengte be a teret.

NE FÉLJETEK MAGYAROK, MERT ITT VANNAK A CIGÁNYOK!!!

Két óra alatt üres lett a tér. Az üldözés, a hajsza reggelig tartott. Éjjel én hazamentem. Néhány óra alvás után indultam vissza Vásárhelyre. Már le volt zárva az út. Tankok álltak. Milyen gyorsan előkerültek a tankok. A vérontást nem akarták megakadályozni? 

…A Szentgyörgyi barikádon fényképeztek le. Hatunkat le is tartóztatták. Csak én voltam közülük a főtéren, Vásárhelyen. Okát nem tudom, hogy vásárhelyiek közül mért nem volt lecsukva senki. 28-án hajnalban vittek el a rendőrök. A kisfiam szaladt, hogy segítséget hívjon, de senki elő se jött. Azt mondták a rendőrök csak rutinkihallgatás lesz. Míg az egyik viccelődött is: két óra múlva itthon lesz, – készítheti a reggelit –mondta a feleségemnek.Az a reggeli elmaradt.

…Egy év két hónapra volt szükségük, hogy kimondják ítéletüket. Letartóztatásom után román rendőrök hallgattak ki. A magyar rendőrök – véletlen lehetett – az udvarra lettek vezényelve.Hogyan zajlott a kihallgatás?Egy mondat – két pofon.Ígéretek, mézes-mázosak, majd verés, nem engedtek leülni, aludni, vigyázban kellett állni és a falat nézni úgy, hogy az orroddal érintetted. Hét napig tartott a verés és a vallatás. Nem tudtunk egymásról. Minden információtól megfosztottak.
 …Nyolc hónap a vásárhelyi börtönben. Naponta ügyészségi kihallgatás. Elégedetlenek voltak, szigorított cellába raktak. Egy hónapig ki se engedtek. Az ügyvédeink se tudtak semmit tenni. Hamar meggyőződtek, el vannak a dolgok döntve. Hiába a harc, hiába minden tény az igazság érdekében. Teljes reménytelenség.
…Majd elfelejtettem, két héttel a börtönbe zárásunk után Németországból, Franciaországból és Svájcból megjelent egy emberjogi delegáció. Árpád barátom elmondta az igazat. A lehallgatás sem maradt el. Így halálra verésre ítélte magát. Naponta verték precízen, szakszerűen. Jó iskolába jártak a szekuban. Mikor engedték el? Pontosan halála előtt harminc nappal. Vele történt meg. Amikor tankok előkerültek, Vásárhely és Szentgyörgy között, igazoltatták az embereket. Árpi barátom fejét benyomták egy tank alá és mozgatták a tankot úgy ijesztgették, majd mindenki szemeláttára elverték összerugdosták.Erről sokan tudnának mesélni.…Tudjátok mi a kursza? Az értelmező szótár szerint, helyi érdekű autóbuszjárat vagy vonatjárat. A börtönnyelven más. Hamar terjedt a hír kurszára visznek mindenkit..

…Bukarestből indul egy vonat, keresztül kasul az országon, rabokat szed össze, azokat, akiket más börtönökbe akarnak vinni. A vonat megy és sokat is áll.Őrjítő, nem történik semmi! Ha kérdezel, ha mersz kérdezni, hogy hová megyünk – a válasz – a Mennyországba – és röhögés. Mi cigányemberek azon a vonaton tanultunk meg félni a haláltól. De sokkal jobban az élettől.Élet volt az?

…A harmadik nap éjjelén egy pályaudvar, kutyás rendőrök, gépfegyverek mögé hasalt katonák, no meg egy táblán az állomás neve – Nagybánya. A börtönben tudták, hogy kik vagyunk. Még éljenzés is elhangzott.
…Romániában a börtönökben kopaszra nyírták a rabokat. A kopasz

ra nyírás december elején volt. Arra figyeltek, hogy minél jobban fájjon, minél több seb legyen a fejünkön.Nyírás, – mondom, de inkább tépésnek tűnt. A fejünk sebes lett, vérzett. Megjelöltek minket, hogy még az is tudatunkban maradjon, kik vagyunk és hová tartozunk. Újabb megaláztatás. Jobban fájt, mint egy kiadós verés, amiben gyakran volt részünk.…Beindultak a bíróági tárgyalások. A törvényszék olyan hatalmas katonai védelmet kapott, mintha háborús állapot lett volna. Volt rá ok. Buszokkal érkeztek Vásárhelyről, sokfelől érkeztek az emberek. Féltek, hogy tüntetés lesz, netán nagyobb összecsapás. A vádiratban annyi hazugság volt, hogy aki írta az se hihette el. De mi azt hittük, abból életfogytiglani lesz. Hatan voltunk. A nevünkön szólítottak.Puczi Béla, Szilveszter Kis Péter, Lőrinczi  József, Szilágyi József, Sütő József, Tóth Árpád.A színház zajlott, de a rendezés fordulatot vett.

Már kellemetlen lehetett a körülöttünk zajló színház, mert egyszer csak szabadlábra helyeztek bennünket. A Bukaresti rádió akkor mondta be, amikor kiléptünk a börtönkapun. Még ebből is dicsőséget akartak húzni.
…-Kinn a szabadság nem is volt oly édes. A régi munkatársak, ismerősök elkerültek. Pestises vagyok? Munkát nem kaptam. Az emberektől gyűlöletet. Bezárkóztam.Május 28-án megvolt az ítélet. Egy év hat hónap börtön és 600 ezer lej bírság.Magyarországra megyek, szököm. Magyar földön, akikkel együtt utaztam – szabad ember vagy – mondták. Akkor úgy éreztem. Bár a családom nagyon hiányzott.A sejtés, a jövőtől való félelem, a nem tudom mi lesz holnap, teljes bizonytalanságba sodort.A 600 ezer lejes büntetésről tudtam, hogy kifizethetetlen. A börtön letölthető, de az igazságérzetem tiltakozott. A méltó, normális élet lehetősége eltávolodott tőlem. A Nyugati pályaudvaron, egy padon ülve fogalmaztam meg, hogy sikerült nekik.Bennem maradt a félelem! – nagyon félek.

(zene)
Elindulóban ?
Megérkezőben ?
Honnan, hová ?
Valahonnanból, valahová?
 Összkomfortos ajtók előtt
a kövön kuporogtál.
El miért nem futottál ? !
 Hiszen: valahonnanból,
valahová jutottál!
Hiszen: saját földeden, 
saját tanyádból
még írmagodat is kiirtották.

…Az első éjszakámat Magyarországon a Nyugati pályaudvar rendőrségi irodájában töltöttem.Emberként bántak velem. Még sörrel is megkínáltakEgy fiatal rendőr a Menekültügyi Hivatalba kísért. Kérjek menedékjogot. Hosszú várakoztatás után leíratták velem a történetem. A várakoztatás a bizonytalanság erősítése újra megtalált.Hogyan lehet leírni a megaláztatást. a kiszolgáltatottságot és a hontalanságot.
Soroljam még?Akkor még nem tudtam., hogy ez nagyon hosszú lesz. Most még az elején vagyok és egyre nehezebb lesz, egyre fájdalmasabb. Az idő múlásával gyengébb és sérülékenyebb leszek.A hivatalokkal még többször lett dolgom.Újra le kellett írnom a történetemet, ahelyett hogy megtanultam volna a menekült ügyi törvényeket. Néha úgy érzem a törvény az első, az ember a sokadik.A Menekültügyi Hivatal Bicskére irányított. Ott csak kötelességek voltak jogok nem. Ez már nem volt szokatlan, de ott fájdalmasabb volt. A legjobban az fájt, amikor az ügyintéző kiküldött az irodájából és köszönés helyett mondta: Maga cigány, miért jött ide, elég nékünk az itteniek is. ….Cigánynak lenni mindenütt rossz! Ez Franciaországban tudatosult bennem. De Magyarországon, ahonnan el kellett mennem, írásba is kellett adnom, nyilatkozatot kértek, hogy visszautazom Romániába. Otthon a család várt és csalódottak lettek, amikor megtudták, hogy nem tudom őket Magyarországra vinni. Minden elölről. A politikai félelem most is működött. Érdeklődtek nálam ismerőseim után, valószínű rólam is gyűjtöttek anyagot. Bár úgy gondoltam, nem voltam veszélyes senki számára.

…Játszott velünk a napi hatalom, hogy ezt saját kedvükre tették, vagy felsőbb intelemre, nem tudom.  A kiszolgáltatott ember jó préda,  jó ellenség, aki könnyen legyőzhető, aki nem beszél vissza, akinek kuss van.Egy betört ablak következménye, miként lehet intézkedni. Egy tök részeg portás vallomása szerint nem reggelizhetsz, állhatsz arccal a falnak. Igaz, az orroddal nem kell érinteni. Az intézkedő személy nő volt. 150 centis, kb. De olyan ordibálós és mosdatlan szájú, hogy is mondjam, hallottam már otrombaságot, de ez a hadnagynő mindent megtett, hogy versenyben maradjon a mocskos szájúak között. Azt is megtette, hogy öt nap múlva el kellett hagynom a tábort. 

…Albérlet, munkanélküliség, hajléktalanság. Nem volt nagy rizikó a választás, hogy Franciaországba megyek. Franciaország, Párizs beindult a nyomor. Találkoztam már rossz élettel, de ez felülmúlt mindent. Ügyeskedni lehetett, de az nem nekem való volt. Nem biznisz cigány lenni, és nem szálltam be a gazdagodást ígérő betörésekbe se. A koldulás sem ment. Ha alkalmi munka volt, azt megfogtam, ha jól ment azt valaki el is vette. Franciaország a legsanyarúbb hazátlanságom egyik állomása volt. Azért beszélek róla, mert nem mellékes, hogy a kinti román és magyar cigányok között tovább feszült az ellentét.Majdnem el is vágták a nyakam.

(zene)
Dolgozhatsz sokat, nehezet:„ Cigány vagy!”
Hiába vagy szép és okos:„Cigány vagy!”
Te lehetsz a legerősebb:„ Cigány vagy!”
Hiába vagy nagyon gazdag:„ Te akkor is Cigány vagy!”

…Karácsonyeste volt. Jöttek a kántálók, akik bozgoroztak, magyart jöttek verni, és a nyelőcsövemtől a fülemig húzták a kést. Ki küldte őket, nem tudom. Azt is beszélték, hogy üzleti villogás. Üzleti villogás, ki törheti fel a parkoló órákat?Így öregbítettük hírünket!…A sírás egyre gyakrabban jelentkezett nálam. Vásárhelyen, amikor a napok veréssel teltek, szárazak voltak a szemeim. Keménynek kellett látszani és az nem csak látszat volt. Erős voltam. A többiek is.Akkor még sírni se tudtam.A dac, a csak azért is volt bennem. A verés kevés volt ahhoz, hogy a büszke cigány embereket sírni lássák.Franciaországban kezdődött. A család hiánya, anyámat sem láttam már évek óta. Meg hogy nem tudok gondoskodni róluk. Ez akkor jött elő, amikor meghallottam egy hegedű hangját az étteremből. Majd az ünnepek egyedül, nélkülük. 

…Nyakvágást nem a parkoló órákért kaptam. Megtudták, hogy én voltam a marosvásárhelyi román ellenes harcosok egyike. Egy román is tanúskodott az ügyben mellettem.
…A bürokrácia, meg a rosszindulatúság és a francia rendőrség ébersége oda vezetett, hogy kiutasítottak. 1993. november elsején ültem repülőgépre. 

Már mondtam cigánynak lenni mindenütt rossz.

…Ferihegyen magyar rendőrök vártak, de elengedtek. Egy újabb Hivatal egy újabb javaslat. – Magának nincs mit keresni Magyarországon! – Hogy ez segítő szándék vagy hivatalnoki gonoszkodás volt, nem tudom. A hangsúlyból sem lehetett kihámozni. Olyan simán, színtelenül hangzott, mintha azt mondta volna, hogy nem szereti a spenótot. Nekem meg reménytelenebbé vált minden. A hivatalban ünnepség volt. Kaptam egy virslit, zsemlét és süteményt. Karácsony előtt két nappal még 5 ezer forintot is. Sírtam hazafelé menet. Nem érdekelt a csodálkozó emberek fejcsóválása.

A karácsonyi és újévi ünnepeket egyedül csak az töltse, akinek bivalyerős a szíve. Az enyém nem volt az. Mindig féltem, hogy utolér valamiféle nyavalya. A csúnya betegségek elkerültek. A szívbaj elegáns és alattomos.Igen, a szívemre vettem azt a rohadt tíz évet. Az idő repült. Talán azért, mert nem éreztem, hogy tehetek még valamit azért a közös ügyünkért. Egy évtized kellet, hogy menekült státuszom mellé néha úgy gondoljam, hogy befogadtak.Befogadtak – kérdezem vagy mondom, vagy reménykedem és vágyom.
Higgyetek benne! Nekünk kötelességünk.

…Magasabbra akartam látni. Nem tudom, hogy volt e hozzá tehetségem, de a kezdetet valakinek vállalni kell. Még azt is megértettem, ami ellenem volt.Nekünk változni és változtatni kell.
…A betegségem újév után derült ki. Rosszul lettem, vizsgálatok után letiltottak mindenféle munkáról. Nem tarthattam be. A lakhatásom is bizonytalan volt. Csapódtam egyik helyről a másikra. A Jókai szobor melletti padon kötöttem ki.Hajléktalan lettem.

…Tíz év. Tíz év. Tíz év Arról beszéltem, hogy a hatalom a lelkiismeretét nyugtatjaDe vannak és lesznek emberek, akik nem engedik elfeledni, hogy miért is tettük.Szükség van arra, hogy hallassák hangjukat és mutassanak tükröt a lelkiismeretünknek.Ki merjék mondani a szégyent is, ki merjék mondani mások helyett, ha kell egy nép helyett, hogy nem úgy viselkedett, mint azt az emberi méltóság elvárja. Hiszem, hogy ezeket egyre többen fogják érteni, majd mellé állnak és tesznek is érte.

Természetes lesz, hogy ember és ember között különbség ne látszódjon. Ne csak szavakban, de tettekben is látszódjék.Tíz év hontalanság, magány család nélkül! Még most is azt mondom, újra és újra meg kell próbálni. Egymáshoz kell tartoznunk, egymásért kell gondolkodnunk. Előbb-utóbb elég lesz.Sokan vannak, akik akarják. Ők élnek, remélnek, várnak és tesznek is érte. Együtt egymásért akarnak dolgozni, ha kell olyan áldozatokat hozni, mely veszélyes is, de hiszik az értelmesebb jövőt.Rájuk gondoljatok és segítsetek!!!Nyújtsatok kezet!!!Olyan nagy kérés ez???

(zene)
Sosem kérhetsz jobbat
sosem kérhetsz szebbet
mint azt amit szoktak
kérni elesettek

nálad szomorúbbak
nálad betegebbek
nálad megcsaltabbak
nálad megvertebbek 

Nevükben kik úrnak
 embert nem neveznek
kérj sok nyomorultnak
sorsot becsesebbet.

 

 

 

 

 

copyright©Karda László
Webpage editor© szinhazmedia.hu

Hozzászólások lezárva.